Hogy kirándulj aznaposan: level 1

Az utolsó két hét szokás szerint sűrűre sikeredett, és most nem csak a munkára gondolok.

Zalaval meglátogattuk Einsiedelnt, ahol a kolostor méreteinél fogva lenyűgöző, de ennyi. Nagyonbarokkkkkk templom, nagy kert és ennyi a település. Sokkal érdekesebb volt kirándulni a környéken :)

ez az, amit én túrázós vidéknek hívok :D

Augusztus utolsó hétvégéjén búcsút vettünk a(z)- rajtam kívül szó szoros értelembe vett - utolsó Erasmusos diáktól is. Zala nem maradt sokáig, így 9-kor egyedüli csajként maradtam 7 sráccal ... háááát elég érdekes szókincset sikerült összeszedni, hála a többnyire német társaságnak. Nem hiszem, hogy valaha is szükségem lesz ezekre a szavakra/kifejezésekre, de szegényebb lennék nélkülük. A buli nagyon jó volt: evés, ivás, éjszakai fürdőzés, Wädiben alvás, aztán hajnalban hazamászás, gyors zuhany és indulás vissza, mert Zalaval kirándulunk ... háááát ... a zuhany alatt nagyon jót szórakoztam azon, hogy még nem józanodtam ki ... ezt St. Gallenben már annyira nem élveztem, amikor próbáltam a gyomromat lenyugtatni. Egész nap jó témát szolgáltatatam azzal, hogy milyen vacakul vagyok, de szerencsére a sajtburger rendbe tette a gyomromat, így a nap második fele már problémamentes volt.

Azt azért sajnálom, hogy az apátság könyvtárát nem tudtam teljes egészében élvezni a már emlegetett aznaposság miatt (szerencsére csak a kiírásokat nem tudtam elolvasni, merthogy ahhoz fókuszálni kellett volna) ...
A st. galleni kolostor könyvtára egyébként az UNESCO kulturális örökség része. Páratlan.

Sajnos a kép nem saját, mert fényképezni nem lehetett ...

Ezek után irány a természettudományi múzeum, ahol órákat elsétálgattunk és megnézhettünk egy elég ééééérdekes modern művészeti kiállítást is. Mi ahhoz kicsik voltunk és buták, nem igazán bírtuk értelmezni, értékelni meg pláne nem a kiállított műveket.

Haverkodtam a nagy hangyával a természettudományi előtt :3
Bár akkor is a Maulwurf a kedvenc :D De pssszt!
Ne szóljatok a hangyának! ^^

Sebaj, irány a sörösüveg múzeum. Ezt sajnos hosszas keresés után sem találtuk meg. Hiába volt cím, térkép .. a múzeum nem volt ott, ahol lennie kellett volna. Úgy döntöttünk sétálgatunk még egy kicsit a városban, aztán ha jó idő lesz, akkor megnézzük még Appenzell is, de sajnos amire visszaértünk a belvárosba, leszakadt az ég, így az appenzelli túrázást elvetettük, inkább hazaindultunk. Én bevetődtem az ágyba, este 10 magasságában felébredtem, fél órát léteztem, aztán aludtam tovább reggelig.

Kiránduljunk à la ZHAW

Ugyan már két hete itthon vagyok és egy ideje újra koptatom a Corvinus padjait, de még az utolsó (nagyjából) egy-másfél hónap dokumentálásra vár, amit mindenképpen szeretnék megírni, nem úgy félbe hagyni a blogot, mint két évvel ezelőtt ... tehát jöjjenek az utolsó svájci hetek :D

Az utolsó időszak jobbára munkával telt, de azért akadtak esemény- és élménydús kitérők is. Rengeteg búcsúbulit csaptunk, szépen elfogyott közben a csapat is, amit ismét nagyon vacak volt végignézni, de szerencsére a munka lekötött ... Ez a bejegyzés viszont nem a búcsúbulikról fog szólni, hanem az intézeti kiruccanásokkal.

Mire Evelyn visszajött a szabiról, ahogy ígértem, az eredmények az 'asztalon' voltak, bár az oda vezető út kalandos volt. Áramszünetek, program újratelepítések, új számítógépek, szállítás közben felolvadt alapanyagok ... de csak csigalom, nyugavér, minden kész lesz időre. Kész lett :D

Pedig még egy nap offot is beiktattam (Genfen kívül), ami pedig egy EuropaParkos kiruccanás volt. Felejthetetlen! Természetesen megint utólag voltam okos, hogy a srácoktól kérhettem volna hátizsákot és esőkabátot is ... de ne rohanjunk ennyire előre.

Valahogy mindig olyankor kellett korán kelnem, amikor vendégünk volt ... most sem volt másképp. Egy osztrák coachsurfer srác volt nálunk, este sajna korán elköszöntem, mert reggel kelni kellett és irány Zürich, utána pedig a németországi Rust. Imádkoztam, hogy ne essen, hát ez nem jött össze, amint beléptünk az EuropaParkba, leszakadt az ég ... de erre ott már fel vannak készülve, van nagyon csini, egyen-esőponcsó (Adrian esti csak annyit mondott, hogy akkora, mint egy amcsira való esőkabát xD). Nagyon csini voltam benne, de a célnak megfelelt. Az idő ellenére rengetegen voltak és volt olyan, hogy 40-50 percet kellett sorba állnunk ... azért ez elég szomorú a max 2 perces adrenalinbombáért. Simonával hamar leszakadtunk a társaságtól, és betegre szórakoztuk magunkat. A kedvencünk előtt megbeszéltük, hogy ennyi erővel bikiniben is lehetnénk, akkor sem lennénk kevésbé vizesek ^^

szokás szerint már annyira vállalhatatlan, hogy nem_érdekel :D

Ebéd után viszont kisütött a nap, így folytattuk a szórakozást immáron száradó fázisban. A legviccesebb akkor is az volt, amikor a legújabb (képtelen voltam megjegyezni a  nevüket) hullámvasúton még bőven szakmáztunk, mert ez "elég unalmas", amikor hirtelen zuhanás, meló azonnal felejtős és csak élveztük a kanyarokat :3 Sajnos túl hamar lett vége a napnak és mentünk haza ... Szegény srácokat azonnal élménybeszámolóval támadtam le otthon :D

Kb másfél hétre rá meglátogattuk a Novartist Baselben. Felejthetetlen. Elképesztő. Lenyűgöző.

Kaptunk egy általános bemutatást, megnézhettünk két labort és végigvezettek a területen. A nevesebbnél nevesebb építészek tervezték az épületeket, mindegyiket más, az összesnek van valami specialitása, valami, amiért különleges, amiért érdemes megnézni. Utcák, "helyi" buszközlekedés, saját novartisos biciklik, éttermek, saját fitnesszterem, saját posta, bolt, éttermek! Mint egy kis elzárt település Basel szívében! Természetesen fotókat nem lehetett készíteni ...

A laborok hiper-szuperül felszerelve, minden gépesített, ami csak lehetséges, nyitott irodák, egyszerűen lenyűgöző ...

Mindezek ellenére valahogy mégis annyira visszásnak éreztem az egészet. Értem én, hogy presztízs és kell egy nagy gyógyszergyártó cégnek az ilyen, de a sok csillogás ellenére képtelen lennék egy ilyen helyen dolgozni. És még a fizetés sem tudna eléggé motiválni ... Végig az volt az érzésem, hogy ha ide egyszer bemész, már ki sem engednek ...

Csak-azért-is: Genf

Az egész onnan indult, hogy két éve kaptam egy ígéretet, miszerint megmutatják nekem Genfet. A jelenlegi állás pedig már az volt, hogy amikor előkerült a téma, válasz nem érkezett rá, így berágtam, vettem egy napijegyet és múlt kedden irány Genf. Egyedül.

Egy órával később indultam, mint terveztem, mert itt szakadt az eső, de hát az ország másik végébe megyek ... Kevéssel 10 óra után meg is érkeztem Genfbe, ahol teljesen véletlenül elkeveredtem egy turinformhoz, így lett térképem és néhány plusz ötlet, hogy mit szeretnék megnézni. Gyorsan kitaláltam, merre induljak, hogy ésszerű legyen az útiterv, ne menjek plusz köröket, így is le fogom járni a lábam. Tehát irány az Angol kert, avagy a Jardin d'Anglais. Útközben a hídról még fotóztam a szökőkutat (Jet d'Eau), amiről ugyan már van 2 éves fényképem is, de csináljunk most is :) Egyébként a vizet 140 méter magasra nyomják fel. Szép, de itt minden vízparti településen van szökőkút és szerintem a horgeni szebb :D

Maga az angolkert csalódást okozott ... egyrészt rájöttem, hogy én itt 2 éve már jártam, csak valahogy a virágórát sikerült elkerülnöm, másrészt, épp el volt kordonolva az egész, semmit nem lehetett normálisan lefényképezni, az óránál pedig folyamatosan fényképezkedtek, így olyan képet épp nem sikerült lőni, amin senki sincs.

A virágóra az angolkert bejáratánál egy tök ismeretlen, ki tudja,
milyen nemzetiségű sráccal

Nagyon tetszett ez a kis pavilon a sok kordon
ellenére is. De kb ennyire lehetetlen volt
normális képeket csinálni.

Innen belevetettem magam az óvárosba, ami tényleg nagyon szép, ahogy Európában bárhol itt is templom minden második sarkon. Az első, amivel szembe találkoztam az a Madeline református templom volt. Sajnos zárva találtam, így csak kívülről tudtam lefényképezni, de onnan kimondottan tetszett:)

Belülről sem lehet csúnya a képek alapján (link)

A végén addig keringtem az óvárosban, hogy kiértem belőle és megtaláltam a történelmi múzeumot (ami szintén nem volt nyitva), és a Bastions park, ami tervben volt, de nem gondoltam ilyen "hamar" odamenni. A Bastions volt Genf első botanikus kertje, ahol ma is több különleges fafaj megtekinthető. A kertben ma valamilyen egyetem kapott helyet, egy múzeum, a Genfi könyvtár (vagy valamelyik nagy könyvtár, amit az útikönyv is ajánlgatott, mint látnivalót) és a Reformátorok fala.

A Reformátorok fala, egy szép (!!!) tuja, egy virágzó Koelreuteria,
két valami jól kinéző fa és egy kút.

ő pedig pózolt nekem, csak nem vagyok elég jó fotós *szipp*

Ezek után vissza az óvárosba, mert előbb kitévedtem belőle, mint megnéztem volna a Saint-Pierre katedrálist.

Belülről kép szintén nincs, mert képtelen
voltam minősíthetőt fotózni.

Belülről meglepően sötét, pedig elég nagyok az ablakai, viszont az orgonája szép. Rengeteg múzeum van körülötte, a Reformáció múzeumát, nem tudom, milyen felindulásból meg akartam nézni, de a belépő ára láttán hátat fordítottam és inkább felmentem a katedrális egyik tornyába, hogy teljes panorámát kapjak Genfről. Ez utóbbit nem bántam meg.

A tervek között szerepelt még elugrani Genf külvárosába, Carouge-ba, még a villamossal is szembetalálkoztam, ami oda ment, de úgy gondoltam, a Nemzetek Palotája és a Globe of Science-t keresem meg, utóbbi reggel a turinformos nagy térképen úgysem volt messze és ezek jobban érdekelnek, mint egy újabb város, aranyos épületekkel. Kisétáltam a saját térképem alapján egy eléggé külvárosi részre, de semmi, így visszaindultam, hogy 3 óra magasságában, azért már szerzek ebédet és akkor menjünk a Nemzetek Palotájába.

A tóparton ebédelve rájöttem, hogy mennyire szeretem ezt itt, hogy veszel take away kaját és bárhova kiülhetsz vele, tényleg. Senki nem néz rosszallóan, ha az utcán eszel. Ettől mi még otthon elég messze vagyunk ... na, de vissza a sztorihoz. Ebéd után irány a Nemzetek Palotája.

Itt is kb semmi sem történt úgy, ahogy azt kitaláltam. A nemzetek palotája 6-ig látogatható. Kivéve júliusban, amikor 4-ig. És mennyi idő van? 4:15. Fákk. Ennyit erről.

Ezek után jó fél órámba telt, mire legalább a feliratról fényképet tudtam készíteni, mert a sok kicsi koreai fotózkodott és nem volt fél pillanat, amikor ne állt volna valaki a felirat mellett. De megszültem a képet és mivel a Tudománytörténeti múzeumot nem tudtam, hol van (azóta megnéztem és verem a fejem a falba, mert kb 10 percre volt), a Botanikus kert ugyan itt van 5 percre, de már nincs elég időm, mert arra egy egész délután is kevés, így fogtam magam és elindultam vissza. Ha őszinte akarok lenni, arra már lejártam a lábam, egész nap csak enni ültem le és másnap menni kellett dolgozni, így nem is lett volna szerencsés ötlet sokkal tovább maradni, mert több mint 3 óra az út haza ...

A tervem ugyan több ponton borult, például, hogy nem jutottam át Lausanne-ba, de legalább az idő kegyes volt hozzám. Csak egyszer szitált az eső pár percig.

Összességében nagyon jól éreztem magam viszont bánt, hogy nem tudtam megnézni azt a két-három dolgot, ami igazán érdekelt volna és hogy egyedül kellett visszamennem ... igen. Nekem meg lehet mondani bármit, max nem esik jól, de azt rosszul vagy leginkább nem tolerálom, ha NEM válaszolnak.
Legközelebb. Megyek én még vissza Genfbe, csak akkor már nem számolok azzal, hogy lesz idegenvezetőm :) És akkor útba ejtem a Nemzetek Palotáját, a Botkertet (ismét), a Tudománytörténetit, a Globe of Science-t és Carouge-t (akkor is ha utóbbi kicsit öngyilkos megmozdulás :D) Egyébként is ez egy egész napos program. Ismét :D

Visszaszámlálás indul, tehát igyunk!

Avagy mikor telt el 5,5 hónap?! Már nem vagyok itt 2-t. Valahol nagyon sajnálom, valahol pedig nem. Hiányoznak az otthoniak, viszont, ha így le lehetne fagyasztani a dolgokat, akkor maradnék, imádom ezt a két lököttet. De szeptemberben/után hárman három felé megyünk, az Erasmusos banda is szépen lassan hazaszállingózik, ergo semmi sem marad a régi, úgy maradni pedig szörnyű. 2 éve végignéztem, hogy mindenki hazamegy és én maradok utolsó előttinek.

Na, de kevésbé filozofikus vizeken evezve: címszvakban az elmúlt 1,5 hetet egy szóval tudnám leírni: saufen, avagy vedelés. 11-én Adriannal hallgattunk meg egy Tibeti gyógyászatról szóló előadást, aztán meg ökörködtünk, amíg a tibeti fickónak megmutatták a kertet, mi legeltük, ami szembejött és megbeszéltük, hogy délután sütünk. Egyébként is terveztem, de ötletem nem volt. Legyen brownie. Tuti azt hiszik, én csak csokis sütit tudok sütni ...

Adj a nagyra nőtt gyerek kezébe egy oroszlánszáj (löiä-müli) virágot ...

Nekem még volt egy irányított szabadidős ebédem, aztán irány haza. A többiek terveztek grillezést, de elég szar idő volt, gondoltam, elmarad. Szépen komótosan sütögettünk, pihentünk, stb, amikor jött az értesítés, hogy megtartják. Oké, de nincs kedvem egyedül hazajönni. Igen, elmenni van, ott lenni van, egyedül hazajönni, nincs. Az este egyedül mászunk haza enyhén illumináltan dolog sosem tesz jót, ezért elhívtam Adriant is. Naná, de nincs mit vigyünk ... jó, de főzött. Oké, akkor csak sört veszünk odafele és kész. Vacsi után bicajra fel és irány Wädi. Ezért sajnálom, hogy elég szar idő van a nyáron, mert nagyon jó volt az az éjszaka. Tök sok új és érdekes embert ismertem meg. Aztán amikor leszakadt az ég, az egyik srácnál kötöttünk ki és ittunk tovább. Én full vizesen, mert ugye a bicajon, amivel mentem nem volt sárhányó (minek az) és egyébként is úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Valamikor 4 magasságában elindultunk haza, de Adriant nagyon kellett győzködnöm az elején, hogy de én igenis haza akarok tekerni, nem felrakni a bicajokat a vonatra. Igaz, csak neki volt lámpája ... de úgy az érdekes :D Sok emlékezetes pillanata volt az éjszakának, de ami revansot követel az az, amikor közölte - fogalmam sincs minek a kapcsán -, hogy neki "van egy babysittelendő Erasmusosa". És igen, itt vált teljesen bizonyossá, hogy múltkor leellenőrzött, egyben vagyok/unk-e...
Alkoholizálás után valahogy sosem tudok aludni, a pulzusom az egekben és kb 2 óra után úgy ébredek, hogy "juhé, reggel van!" a szokásos, "ne már, megint reggel?!"-lel ellentétben. Szóval erősen próbálkoztam az alvással 5-től, de dél körül feladtam, amikor már a srácok is mozgolódtak. A csík szemem láttán Kilian megkérdezte, mit ittam az éjszaka, amire a másik jómadár csak annyit válaszolt helyettem, hogy "mindent, ami volt" xD Jót szórakoztak rajtam, én meg hagytam, mert szinte semmit nem aludtam 7 óra alatt, de legalább kaptam Kater Essen-t ... amire nem tudom, hogy van-e magyar kifejezésünk. Gyakorlatilag másnaposságra való kaja. Azért közöltem, hogy nincs bajom, csak nem aludtam.

Erre kontra hétfőn Angela szülinapja. Gondoltam nagy naivan, hogy időben itthon vagyok. Aha, lekéstem az utolsó vonatot és hétfőn (mint már jól megtanultam), nincs éjszakai. Következő 3/4-ed 4-kor. Oké, akkor fél kettőig beszélgettünk, aztán Angelanál aludtam kb 1-1,5 órát, irány a vonatra, haza, aztán zuhany, itt is megpróbálni kb ennyit, aztán labor ... Nem voltam mosott szar. Ki? Én? És rákontráztam, mert ki az a hülye, aki gondolkodás nélkül igent mond egy saját költséges zürichi kiruccanásra munkaügyben, amikor már 2 órán belül otthon lehetne és aludhatna? Na ki? Talált. Így a fél 2-kor otthon vagyok és alszom tervet felváltotta a 3-ra menjünk a botkertbe növényekért...
De jó volt visszamenni oda :3 és nagyon aranyos volt mindenki. Beszélgettünk, erre az egyik bácsi megint megkérdezte, hogy Németországból jöttem-e ... én meg közöltem, hogy nem. Erre csak nagy meglepődötten visszakérdezett, hogy 'és beszél németül?'. Nem, egész eddig nem németül beszéltem vele...

Botkert. Mert én így érzem otthon magam: a zöldben, és nem egy
betondzsungelben. És ez egy kimondottan szép hely.

A hét további része azzal telt, hogy sztrájkoltam. Kicsit felcseszte az agyam a konzulensem. Nem az a baj, ha dolgozni kell, de hogy 2 hónap alatt ennyit lehetetlenség megcsinálni és fele tök értelmetlen. Nemcsak szerintem, de még ez sem lenne baj. Viszont hogy a megbeszélt időpontra sokszor 2-3-4 órás késéssel jön ... én meg malmozom, mert nem, nem lenne jobb dolgom. Így az utóbbi időben úgy vagyok vele, hogy megcsinálok, amit tudok, maaaajd megyek, aztán csá.

Pénteken pedig spanyol vacsi Angelanál. Na ott megint összeittunk mindent, de a gyomromnak a bor nem tetszett és mielőtt túl sokat kellett volna magyarázkodni, miért nem iszom tovább, eljöttem haza az utolsó éjszakai vonattal...már itthon tudatosult, hogy egy órával később már nappali vonattal jöhettem volna. Sebaj, így is valamikor 5 magasságában kerültem ágyba ... aztán szombaton másnapos strandolás és este grill ... na innen már viszonylag korán, az utolsó vonattal hazajöttem, mert kellett az alvás ... öreg vagyok én már ennyi éjszakázáshoz, sok kedvem úgysem volt újra Nachtzuschlag-ot fizetni.

"Két labda van a pályán, de ez jelenleg nem zavaró" ...

És akkor az összezavarás kedvéért jöjjön a hétfő után a vasárnap :D

Előre leszögezem, rohadt szarul érzem magam (magunkat Hédivel), mert a nap folyamán mindent a srácok álltak és semmit nem engedtek kifizetni. Ez még otthon is kellemetlen, itt meg főleg, szóval nyitnék egy olyan kérdéssel, hogy szerintetek, mit lehet adni búcsúajándéknak nekik? Egyébként is rengeteget segítettek, és ez már csak a színes cukor volt a habon ... a torta már nem is látszik. Tehát megnyitnám az ötletbazárt. Kommentben ott lent, fészbukon, twitteren, mail-ben, kinek hol tetszik :)

De ugorjunk vissza ... hajnali 2 után ismét sikerült nem egészen 6 órát aludni. Mint kiderült Adriannak még annyit sem, mert már világos volt, amikor hazaért...hosszú nap elé nézünk. Na de irány Luzern. A városnézés. Mondom városnézés! Avagy mi arra készültünk. Szandál, short, válltáska. Hédinek meg valami papírtalpú vászoncipő, de a többi hasonló. Hamar kiderült, ez nem lesz ennyire egyszerű ... Mindegy, először szerezzünk kaját, aztán hajójegyet (jó, a kaját mi álltuk), aztán a hajó indulásáig napozzunk és együnk. 2 gipfelit (valami croassant féle) megettünk, meg pár kocka csokit, de azokat a fejeket látni kellett volna, amikor beleharaptam Hédi gipfelijébe, majd ő az enyémbe és ezek után betolt egy kocka csokit a számba. Adrian otthon már látta, hogy tudok nagyon hülye is lenni, a másik két jómadár még nem ... a nap folyamán rendesen megleptem/tük őket. (ja igen .. +1 jómadár, aki ugyan nem velünk lakik, de elég sokat látom: Samuel. Szintén imádom a srácot, teljesennemnormálisegyiksem <3)

Elindultunk a hajóval és ezek a nagyon idióták kitalálták, hogy márpedig ők első osztályon akarnak utazni, szóval kiegészítő jegy és irány fel. És ha ez nem lett volna elég, álljunk neki borozni. Persze saját bort. Otthon ezért simán lezavartak volna a hajóról, hogy elő a kis üveget, a pici műanyag poharakat és igyunk. Készült jó néhány szép kép a Pilatusról, amíg Luzernből Stansstadt-ba értünk.

Képek a hajóról :)

A hajóúton azért kicsit csalódottak voltunk, hogy mentünk Luzernt nézni és igazából nagyon nem a várost fogjuk látni, de utólag kiderült, hogy sokkal jobban jártunk. Az első csalódottságot félretéve, jogos. Luzernbe otthonról is bármikor visszamehetünk, de ahova a srácok vittek, valószínűleg, sosem mennék egyedül. Sokkal jobban jártunk :)

Na, de amíg várjuk a buszt, pancsoljunk egyet. A tó vize jóval hűvösebb, mint a Zürisee-é, de gyönyörű és már elmondhatjuk, hogy ott is strandoltunk :D De irány és tévedjünk el Adrian módjára gps-szel. Én jól szórakozom ilyenkor rajtuk, bár én meg erdőben nem tudok tájékozódni, ami nekik megy ... a lényeg, hogy elértük a buszt és irány fel Bürgenstock fölé ... ahonnan jött a jó rész ... irány felfelé.

Ezért a kilátásért azért megérte :D Bal alul pedig talán látszik,
milyen magasan voltunk (félúton)...itt szórakoztunk a cseresznyemagokkal

Hát az én szandálomat nem erre találták ki, bár megoldottam, tavaly nyáron is felmentem az Írott kőhöz strandpapucsban ^^ Hédi közben akupunktúrás kezelést kapott a kavicsoktól, majd egyszercsak jött Adrian és Samuel az igen jó ötletével, mintpedig a cseresznyemag-köpő versennyel. Ha már nyújtották felénk is a cseresznyét, két magyar csaj nem mond nemet. Szépen nézhettünk ki, bár mi inkább próbáltunk versenyben maradni röhögés közben...mert ugye a srácok véresen komolyan vették a versenyt xD De szerencsésen felértünk a Hammetschwand Liftig.

Egyszerűen imádom őket <3

A lift cirka 152,8 méter magasságával Európa legmagasabb szabadtéri liftje és ezt a távot kevesebb, mint egy perc alatt teszi meg. Amit még érdekes tudni a liftről, hogy 1879 óta üzemel és szállít kirándulókat 1132 méter magasból 1285-be. A kilátás innen is gyönyörű, de Svájc nekem akkor is a szívem csücske marad. Hédi szerelme az Alpok, és én sem mondhatok erről mást. A szívem egyik fele itt marad, amikor hazamegyek. Ha már pasikon nem veszünk össze, az Alpok jó vitatéma lesz :D Egy jó kis panache-sal leöblítettük az út porát, fotózkodtunk és uccu vissza, nézzük meg Luzernt is (nemcsak távolról...a tó túloldaláról)

A csoportkép, ahol megint csak én vagyok vállalhatatlan

Lefelé az erdőn keresztül vicces volt, nézni a 3 nagyra nőtt kisgyereket ... és ők akarnak "anyáskodni" felettem ... :D
A buszon és Luzernig a vonaton rendesen elálmosodtunk és meg kellett állapítanunk, hogy mi aznap addig nem sok mindent ettünk. A srácok folyamatosan ettek valamit, de mi Hédivel csak cipeltük a kenyeret és a többit. Meleg volt, kellett a francnak a kaja ...
Végignéztük Luzern látnivalóit és igazából ott jöttünk rá, hogy ezért vittek el minket kirándulni, mert kb 3-4 dolgot néztünk meg, mert sokkal több látnivalója nincs a városnak.

Svájc továbbra is kicsi és ez még mindig nem tudatosult bennem. Persze, el lehet sétálgatni, de a városok kb ugyanabban a stílusban épültek, az utcák szépek ... de ennyi. Visszafelé a vasútra ismét érdekesen néztek, miközben töltöttem az üvegemet vízzel egy kútból, elkezdtük egymást locsolni vízzel ... mintha ők nem ugyanazt csinálták volna fél perccel előttünk. Mindegy is, egy azonban biztos: rendesen megleptem Kiliant és Samuelt xD
Ha már egész nap cipeltem ... (vagyis a felében, a másikban Samuellel cipeltettem) a 2 !!!! decis Hubertust, még búcsúzásként gondoltam megisszuk. Hédi 5 felé szétöntötte ... a felét sem!, de már ott hisztiztek, hogy milyen sok és erős -.- Mindegy, megitták. A reakciók viszont viccesek voltak. Főleg, hogy azon hazáig szórakoztunk, hogy otthon egy vasúton előszedni a kis decis poharakat és felesezni ... maradjunk annyiban, hogy mindenki tudja, otthon ez nagyon nem oké ... ezek után mind a 3-an elmondták legalább 2x, hogy melyik vágányról megy a vonatunk és mikor. És megkérdezték, hogy hazatalálunk-e ... nem. Sosem jártam még Svájcban. Ahol minden ki van írva. Ahol pontosak a vonatok. Ahol beszélek 2 olyan nyelvet is, amit bárki megért xD
Szereztünk képeslapokat és kiültünk vacsorázni, ha már egész nap cipeltük a kaját, legalább Horgenbe ne hozzuk haza, aztán nyomás a vonatra.
Itthon még a Villa Seerose-nál lábat lógattunk a tóba és hazaindultunk. Eredeti terv szerint még vissza akartunk menni úszni, de hazaérve nem volt energiánk hozzá, így kidőltünk és beszélgettünk egy darabig fetrengve, később pedig az erkélyen. Hülye ötleteknek nem voltunk híján, de azt hiszem jobban döntöttünk hogy semmi hülyeséget nem csináltam/tunk és viszonylag korán eltettük magunkat másnapra ... alakulhatott volna nagyon furán is az este xD

ui: Hédi bejegyzése